2014. július 11., péntek

14. rész

Köszönöm srácok! 10feliratkozó! Imádlak titeket!
*D

Sierra anyja jelent meg az ajtóban.
- Vacsora lányok - közölte velünk halkan.
Feltápászkodtunk, majd lefelé indultunk. Halkan megszólítottam Elzát.
- Tényleg nem baj, hogy itt maradok vacsorára? - akárhányszor csak meghívtak, mardosott a bűntudat, hogy én ezt nem viszonozhatom.
Elza megállt, majd gyengéden rám nézett.
- Daniela, mondtam már, hogy téged is a gyermekemnek tekintelek. Nekem ez nem teher, sőt annak jobban örülnék ha mindennap én főzhetnék neked. Amúgy sem olyan nagy dolog. Különben ma milánóit vacsorázunk. Spagetti és lasagne - mosolyodott el.
Bólintottam. Egyszerűen imádtam azt az asszonyt. Mindig kedves, megértő, segítőkész és gondoskodó volt. Szöges ellentéte az anyámnak.
- Jó étvágyat! - mondtuk kórusba a Mirror családdal.
- Milyen az iskola Daniela?- kérdezte tőlem Lora, Sierra húga. Bírom a lányt, mindent nagyon lazán vesz. Azt mondta, hogyha úgy azt érzi, hogy az osztálytársai ki akarják taszítani, akkor majd átül hozzánk. Bár nem hiszem, hogy ezért aggódnia kellene. Elvégre az ő osztálya minket menőnek tart, és nem tennének ilyet az egyik menő húgával. Bár azt sem bántam volna, ha átül hozzánk. Volt még egy üresen álló szék az asztalunknál.
- Egész jó. Te is jössz a jövő heti sulibálba ugye? - szúrtam fel egy lasagne-darabot a villámra
- Persze, hogy megyek - nézett rám, úgy, hogy "komolyan? de tényleg?"
Sierra megköszörülte a torkát, mire mindenki rá pillantott.
- Szeretnék tőletek valamit kérdezni, apu és anyu - mondta halkan, szemeit tágra nyitotta. Jól ismertem ezt a módszert. Mindig ilyen képet vágott, ha valakit meg akart győzni.
- Igen? - vonta fel Chad, vagyis az apja, a fél szemöldökét. Nem mondom, muris látvány volt.
- Szombaton lesz egy buli, amolyan tanévnyitó, az egyik osztálytársunknál. Nem gond ha Dani-val elmennék, utána meg nálunk aludna? - tagolta lassan, érthetően, a lehető legártatlanabbul.
Chad ránézett Elzára, aki egy húsgombócot tologatott a villájával. Pár pillanatig még ezt a kis műveletet végezte, majd szigorúan ránk nézett.
- Rendben. De tényleg gyertek haza, legkésőbb egyre! - tette fel fenyegetőleg a kezét.
- Ez csak természetes - bólintott Si.
- Rendben. Akkor ezt megbeszéltük.

Ezen a napon valamit még biztosan el akartam intézni. Megvártam, míg az az idióta seggfej végez az iskolában. A szekrényénél álltam meg, lábamat nekidöntve a sornak. Kevés ember szállingózott, az a kevés is az órájáról. Beszopta. Több okból is. Egy; csak ennek az osztálynak van ilyenkor órája. Kettő; szét akartam verni a mocskos pofáját. Három; senki más nem ment a szekrényéhez, csak ő.
- Hé haver! A szekrényemnél állsz! Odaengednél? - jött oda hozzám.
- Ja, hogy ez a te szekrényed? Bocs - mondtam, majd maradtam a helyemen.
- Aha. Szóval odaengednél? - kérdezte újfent, már kissé idegesebb hangon. Majdnem felciccegtem. Beszari alak.
Körülkémleltem. Az utolsó lélek is elhagyta a folyosót. Mármint rajtunk kívül.
- Igen, majd ideengedlek. De előbb tisztázni szeretnék valamit - mondtam, majd a felsője nyakánál fogva, a szekrénynek löktem.
- Hé, mi a...?- akarta kérdezni, de egy dühvel teli ütéssel, gyomorszájon vágtam. Összegörnyedt, én pedig leguggoltam mellé.
- Nem vagyok a haverod, és jobb ha nem teszel fel kompromittáló kérdéseket Danielának többet. Különben rossz vége lesz. Ezt pedig azért kapod, hogy ne szólj senkinek - mondtam, majd kapott tőlem egy jobb egyenest.
- Remélem érthető voltam - paskoltam arcon, majd otthagytam.
Az adrenalin még száguldozott az ereimben, mikor hazaértem, és becsaptam magam mögött az ajtót. Fel voltam villanyozva, amiért megleckéztettem azt az idiótát, és legszívesebben Danieláékhoz rohantam volna, hogy ujjongva meséljem el neki. De nem tettem. Bár igenis vágytam rá. Meg akartam kapni. Nagy lendülettel indultam el felfelé a lépcsőn, és alig hallottam anyám hangját, amint odaveti a kanapéról.
- A barátnőd a szobádban van - morogta.
Pont jó lesz egy kis feszültséglevezetésnek.
Belöktem az ajtót. Ches az ágyamon ült, a telefonján sms-ezett. Gyorsan odalépkedtem hozzá,
*-*
kikaptam a kezéből a telefont, és elhajítottam, egyenesen a szoba egyik végében lévő fotelbe.
- Hé, mit csinálsz? - háborodott fel, de rögtön elhallgatott, amint ajkainak estem.
Abban a pillanatban nem érdekelt semmi. Csak tettem azt, amihez kedvem volt. Nem törődtem azzal, hogy alig negyed órája megvertem egy tagot. Nem törődtem azzal, hogy egy lány miatt vertem el. Ráadásul az sem érdekelt, hogy nem a barátnőm miatt tettem, hanem valaki egész más miatt. El akartam felejteni mindent, ami azon a héten történt. Ez nehezen ment, főleg azért, mert annyi minden zajlott le. Ráadásul ez csak még az első hét volt. Tudtam, hogy még több próbát kellesz kiállnom, egy ismeretlen díj miatt. Legalábbis akkor még ismeretlen volt.
Visszacsókolt. Következmények nélkül, vadan tapadtunk egymás szájára. Hirtelen felkaptam, majd az ölembe ültettem. Nem tiltakozott, csupán karjaival kapaszkodott a vállamba. Elgyengültem, eldőltem az ágyon, velem együtt borult ő is. De továbbra sem szakítottuk meg a csókot. Kezem visszacsúszott fenekéről, a hátára, az ő keze pedig vándorútra indult a mellkasomon, végül megállt a pólóm aljánál. Én sem tétlenkedtem, pólón keresztül kikapcsoltam a melltartóját, mire felkuncogott.
- Te kis huncut - suttogta a fülembe.
Csak egy morgásra futotta tőlem. Gyorsan szabadítottam meg a ruháitól, akárcsak ő az enyéimtől. Nem takart bennünket semmi, csupán rajta volt rajta a tangája. Megcsókoltam, majd attól is megszabadítottam.

- Köszönöm a vacsorát - öleltem meg Elzát.
- Nincs mit, drágaságom. Tudom, hogy már sokszor elmondtam, de mi mindig szívesen látunk - mosolygott rám melegen.
Körbefordultam a nappaliban. Gabe és Lora videojátékoztak, míg apjuk érdeklődve figyelte a játszmát. Elza épp engem ölelgetett, Sierra pedig várta, hogy az anyja elengedjen.
Miután Elza elengedett, és visszasietett, hogy leszedje az asztalt, Sierra felkapta a cipőjét.
- Elkísérlek - mondta, miközben belebújt a balerinájába.
Elindultunk, az alig két perces útra. Sierra kisvártatva megszólalt.
- Holnap akkor elmegyünk vásárolni? - rugdosott maga előtt egy kavicsot.
- Aha. Holnap van a buli. Tipp-topp-nak kell lennem - bólogattam elszántan.
- Rendben. Már várom a holnapot- bólintott.
- Én is - vigyorogtam, mint a vadalma.
A házunk elé értünk. Pár percig szótlanul álltunk, majd megöleltük egymást.
- Vigyázz magadra bent! - figyelmeztetett a fülembe súgva...

2014. július 4., péntek

:/

Mint láthatjátok, már egy hónapja nem volt fent új rész,amit igencsak röstellek, de most nagyon összejöttek a dolgok, és ezt el kell rendezni. Már íródik az új rész, sajnálom, hogy nem szóltam előbb, de hamarabb ment el ez a hónap, mint vártam. Szóval kitartás, próbálom minél hamarabb hozni a részt!

2014. június 9., hétfő

13. rész

Ugrándozva, vidáman mosolyogva mentem Sierráékhoz.
- Szombaton buliba megyünk - újságoltam.
- Hogyan? - ráncolta a szemöldökét Paul. Nem igazán volt az a bulizós típus, de ha kellett akkor nagyon ott volt a partiarcok között.
- Tom hívott meg minket - fülig ért a szám.
- Nem kaptam sms-t - rázta meg a fejét Sierra. Igen, nálunk a suliban ez volt a szokás. Ha valaki bulit tartott, az általában körüzenetet küldött.
- Mert személyesen hívott meg - vontam vállat, miközben elpirultam. Annyira meglepődtem mikor odajött hozzám. Nem hittem, hogy meghív egy buliba. A tetőablaknál éppen a vele kapcsolatos érzéseimet gondoltam át. Aztán meghallottam a hangját.
- Ne nagyon képzelj bele semmit - rázta meg a fejét Paul.
Komolyan mindig el kell rontania a pillanatot?
- Ó, fogd be Paul. Néha lehetetlen alak vagy - ütöttem bele a karjába. Komolyan elegem volt már a pesszimizmusából.
- Danielának igaza van. Ha nem szeretnélek ennyire, most egy súlyzóval vágnálak fejbe - jegyezte meg Sierra.
Felnevettem, majd szélesen Si-re vigyorogtam, akinek zenélni kezdett a telefonja. Előtúrta a farmerja zsebéből, majd a füléhez emelte.
- Anya - szólalt meg. Egy darabig csendben hallgatott, majd annyit mondott.
- Aha, jó. Igen, értem. Szia - tette le, majd felém fordult.
- Ma nálunk vacsizol - közölte ellentmondást nem tűrően. Ilyenkor nem érdemes vitatkozni vele. Mondjuk sohasem ajánlatos, de vannak ilyen bátor emberek.
- Rendben - vontam vállat.

Az infóteremben nem igen volt sok dolgunk, átvettük az év első anyagát, azután netezhettünk. Felmentem közösségire, meg sem lepődtem, hogy mindenki online van. Ritkán használom, szinte soha, amióta pedig nem voltam rajta, jött pár értesítésem. Gyorsan átnéztem őket, és már éppen kiléptem volna, mikor egy apró gondolat szöget ütött a fejembe.
Sierra annyira lelkesen jelentkezett osztályfőnökin a díszítés és takarítás főnöki helyére. Még sosem láttam ennyire izgatottnak sulis dolog miatt.
Rákattintottam chaten a nevére.
D: Csak úgy kérdezem, de minek akartál te annyira főnök lenni a bál előtti előkészületekben?
S: Jaj, hát nem esett le?
Felmordultam. Ennek mégis mi értelme? Minek kéne leesnie?
D: Minek kellett volna leesnie?
S: Hát segítek az ügyedben!
D: Mi van?
S: Segítek összehozni vele!
D: Ja! Szóval segítesz? Nagyon-nagyon imádlak Sierra <3
S: Ez csak természetes :D
D: Nem is tudom, mi lenne velem nélküled.
S: Én tudom. Semmi :D Azonkívül azt sem bánnám ha elkapna téged egy menetre a raktárban. Nem tűnnél folyton ilyen kis ártatlannak :D
Elöntött pír, kissé elszabadultak az indulataim, ezért a terem másik végében ülő Sierrára kiáltottam
- Normális vagy, te hülye? - üvöltöttem, mire minden szempár rám szegeződött.
- Valami gond van Thompson kisasszony, hogy obszcén szavakat használ az órámon? - nézett rám a tanárnő felvont szemöldökkel, szemüvege mögül.
- Elnézést tanárnő. Véletlen volt - vörösödtem tovább.
- Nos, rendben. Most az egyszer elnézem, mivel év eleje van. Viszont többet ne forduljon elő - tette fel figyelmeztetésképpen a mutatóujját.
Addig észre sem vettem, hogy visszatartottam a levegőt, de abban a pillanatban nagyot sóhajtottam.
- Köszönöm - mondtam, és lesütöttem szemeim.
- Jól van gyerekek, a műsornak vége, tessék a gépre szegezni a tekinteteket - szólt oda a tanárnő.

Infó óra után a telefonomat előkapartam a táskámból és az otthoni számunkat tárcsáztam. Szerencsémre anyám vette fel a telefont.
- Igen? - szólalt meg reszelős hangon.
- Szia, anya. Én vagyok az - köszöntem neki.
- Mi van? - tett le az udvariaskodásról rögtön, ahogy meghallotta, hogy én hívom.
- Sierra meghívott vacsorára engem. Nem gond, ha addig náluk maradok, és majd vacsora után hazamegyek? - szívtam be az alsó ajkam.
- Jó, de csináld meg a leckédet - csapta le a telefont.
- Szia neked is - mormogtam a néma telefonba.
- Megint lerakta? - kente be a száját Sierra leheletnyi ajakfénnyel.
- Persze - legyintettem.
A hazafelé vezető út csendben telt. Hazafelének mondom, mert az volt az otthonom, nem az a kóceráj ahol anyámék laktak. Lassan lépkedtünk, néha-néha megjegyeztünk egy-egy dolgot. Cipőm nehezen vált el a talajtól, mintha belesüppedtem volna az aszfaltba. Nyilvánvalóan a fullasztóan meleg kaliforniai levegő és napsütés keltette ezt a benyomást. A lábamat figyeltem. Sok minden volt a fejemben, mégis a legtöbbet elzártam egy kis fiókba, az agyam egyik sötét sarkában, és egyetlenegy témára koncentráltam. A szombati bulira. Sok buliba hívtak már meg, mégis kevésre mentem el. Akkor sem ittam le magam a sárga földig, legtöbbször még az alkoholhoz sem nyúltam, egy buliban. Erre a bulira viszont elakartam menni. Ott akartam lenni, valami iszonyúan szexi ruhában, csábosan, készen arra, hogy jól érezzem magam, és elcsábítsam Tomot attól a dögtől. Bár valószínűleg ez volt a ribanc fogalma, nem izgatott. Az se zavart volna, ha kicsit több sör vagy erősebb pia fojt volna le a torkomon.

Sierra szobájának a szőnyegén heverve még mindig a buli körül járt az eszem. Meg persze kicsit elkábultam attól az erős citrusos illattól, ami aznap Si szobáját belengte. Bár szeretem a mindenféle citrusos dolgokat, főleg a narancsot, de attól a tömény mennyiségű szagtól megfájdult a fejem. Belefúrtam a fejem a rózsaszín szőnyegbe. Annak pedig határozottan kutyaszaga volt.
- Nem zavar téged ez az erős illat? - néztem rá szenvedve.
- Nem igazán. Ilyen hangulatom van - vont vállat.
- Persze, és mivel neked ilyen hangulatod van, muszáj volt befújni a szobádat légfrissítővel, parfümmel és meggyújtani egy ilyen illatos gyertyát - néztem rá értetlenül. De most komolyan! Ez azért nem kis túlzás?
- Talán kicsit sok lett - húzta be a nyakát.
Bólintottam.
- Szerinted mit vegyek fel a bulira? - lóbáltam a lábam.
- Valami olyat ami az enyém? - ajánlotta fel, mire elmosolyodtam és megráztam a fejem.
- Nem. Ehhez valami új kell. Azt hiszem feláldozok kicsit a zsebpénzemből - nézegettem a körmeimet.
- Komolyan? - hüledezett. Igen, szinte soha nem áldoztam fel a zsebpénzemből egy fityinget sem, de valahogy úgy éreztem, hogy akkor muszáj.
- Igen. Különben is. Ott az a számla amit a nagyiék nyitottak nekem. Még most is utalják bele a pénzt. Bár láthatnám őket! Életemben egyszer találkoztam velük, de már akkor imádtam őket - zengtem ódákat az ismeretlen nagyszüleimről.
A nagyszüleim irtó kedvesek voltak. Pontosan a tizedik szülinapom reggelén állítottak be hozzánk. Tisztán emlékszem arra a napra. A nap melegen sütött be az ablakomon, egyenesen az arcomba, felébresztve engem. Mikor kisétáltam a konyhába, orromat megcsapta a kávé erős szaga. Régen anyám totál rá volt állva a kávéra. Az volt a nappali drogja. Dörmögést is hallottam, már rögtön tudtam, hogy apám is ott ül, és száraz kenyeret rág. Akkortájt engedték ki a börtönből. Pár hónapig egész kedves volt, aztán nem tudta mivel levezetni a feszültségét, és visszatért az, aki a börtön előtt is volt.
- Jó reggelt! - köszöntem.
Szóra sem méltattak. A kenyértartóból kiemeltem egy száraz kenyeret, rákentem egy leheletnyi vajat, majd töltöttem magamnak egy fél pohár tejet. Anyám meg is szólt érte.
- Ne használj el annyi tejet! Valamiből kávét is kell csinálni! - dörrent rám.
- Sajnálom - hebegtem halkan.
Nem válaszolt, én pedig nekiláttam silány reggeleimnek. Csak az volt a szerencsém, hogy Sierráék másnapra áthívtak, hogy rendesen megünnepelhessünk.
A reggeli után a szobámban rajzolgattam. Akkor persze még nem voltam annyira nagyon jó, de már akkor is tudtam valamit. Éppen egy napocskát rajzolgattam, mikor furcsán vidám hangokra lettem figyelmes a konyhákban. Egy percig azt hittem, hogy a tv-t hallom, de rájöttem, hogy a tv-t egy hónapja kikapcsolták. Az is átfutott a fejemen, hogy képzelődök. De tíz perc után, már nem tudtam legyűrni kíváncsiságomat, az ajtóhoz mentem , és hallgatózni kezdtem.
- Még egyszer remélem, hogy tökéletesen jól vagytok - hangzott egy ismeretlen nő, gyors, szeretetteljes hangja.
- Jól vagyunk anya - krákogta az én anyám. Anya? Anyu azt mondta, hogy nagyiék nem élnek. Mivel nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy új emberekkel ismerkedjek meg, kinyitottam az ajtót és tágra nyílt szemekkel kiléptem onnan. A nappali közepén állt a családom. Anya, apa és amint később megtudtam, a nagyanyám és a nagyapám. Anyám, kezében még mindig egy bögrével, gonoszan nagyiékra meredt.
- Kösz a látogatást - vakkantott nekik.
Happy Days - Ó, hát ez a gyönyörű kis lányka az unokánk? Hadd nézzelek prüntyőkém - jött oda hozzám a nagyi.
- Szia - köszöntem neki félénken.
- Szia Daniela - mosolygott rám.
- Tudod a nevemet? - pislogtam rá.
- Hát persze. Hiszen én vagyok a nagyi - mosolygott rám, majd megölelt. Egészen különleges illata volt. Borsmentás cukorka, citrus és nagyi illat. Rögtön megkedveltem őt is, és az illatát is. Onnantól kezdve, az az illatkombináció jelentette nekem a biztonságot.
- Milyen furcsa szagod van. Tetszik. De miért ma jöhettetek? És meddig maradtok. Hoztál nekem valamit? Sierra nagymamája mindig hoz valamit neki - kezdtem rá rögtön. Akkor láttam csak az életemben, mégis az első pillanattól bíztam benne.
- Muszáj volt eljönnünk hozzátok. Csak egyszer az életben kerülsz át egy számjegyből, kettővé. Gondoltunk meglepünk benneteket - mosolygott rám nagyis gödröcskékkel. Kinézetre is nagyon megnyerő volt. Nem volt se túl kövér, se túl sovány. Kissé őszülő, rövidre vágott barna haját kiengedve hordta. Normális ruhákat viselt. Aznap elvittek mindenhová, ahová csak tudtak. Állatkertbe, étterembe, majd később a kertünkben játszottam a tőlük kapott medencében.
Az állatkertben nagyi leült velem a padra, majd elővette a pénztárcáját.
- Figyelj Daniela - kért, mire nyalókával a számban, felnéztem rá.
- Van nekünk egy helyünk, ahová pénzt teszünk be neked. Banknak hívják. Ugye tudod, hogy mi a bank? - nézett rám, én pedig bólogattam.
- Szóval mi egészen azóta, amióta te megszülettél, mi oda teszünk be pénzt, amihez te is hozzátudsz férni, akármikor. Adok egy papírt, amin kódja van a pénzlevételnek, és hozzá egy kártyát. Jól rejtsd el, nehogy anyukádék megtalálják - mondta, én pedig biztos helyre tettem. Azután folytatta.
- Adok neked most pénzt. Ezt valószínűleg anyukádék el fogják venni tőled. Nem baj, erről tudhatnak. Csak a kincses bankról ne szólj nekik, rendben? - nézett rám nyomatékosan, mire én csak bólogattam. Kissé meg voltam sértve, mert sokkal komorabb volt az életem kiskoromban, ezért valamivel komolyabb is voltam a velem egykorúaknál.
- Rendben. A kocsinkban amúgy is sok finomságot hoztam nektek - bólogatott újra vidáman.
Amit pedig az állatkertben mondott, az úgy is volt. Mikor a nagyiék elmentek, anyámék minden pénzt, amit a táskámba tettem, elvettek tőlem. De szerencsére a kártya, és a papírfecni biztonságban elkerülte a motozást. Ráadásul pár bankót is eltettem abból a pénzösszegből.

2014. június 6., péntek

I'm lating

Hello guys!
Sajnálom, de kések még egy picit a résszel. Sok a dolgom,meg fáradt vagyok írni, meg minden. De mivel egy hét és nyár, igyekszem sokszor írni majd
*D

2014. május 23., péntek

12.rész

Még egy új olvasó!
Nagyon- nagyon köszönöm!
Végre valakik olvassák a történetemet!
Thank you so much!
*D



Elakadt a lélegzetem, majd nagy levegőt véve, hátrébb léptem. Összezavarodott fejem megráztam, kitisztítva ezzel gondolataim. Forró helyzet volt. Szó szerint.
Ránéztem Tomra, majd megkérdeztem.
- Mit is kérdeztél? Nem figyeltem - mondtam kedvesen mosolyogva. Na, jó inkább flörtnek számító mosolyt küldtem felé, de ez részletkérdés.
- Azt kérdeztem, hogy minden rendben-e. Zaklatottnak tűntél - vont vállat.
- Ó, hát egy baromarc beszólt nekem - sütöttem le szemeimet.
- Hogy történt? - kérdezte kissé agresszívan.
- Kint voltunk a padoknál. Jess elkérte a francia házimat. Odaadtam neki, aztán az egyik fiú megkérdezte, hogy jól beszélek- e franciául. Mondtam, hogy igen. Erre az az idióta Toby a másik osztályból megkérdezte, hogy jól franciázok-e - pirultam el a mondat végén.
- Nagyon kiakasztott? - kérdezte komolyan?
- Eléggé - bólintottam.
- Oké. Most dolgom van, majd később találkozunk - bólintott, bár inkább magának, mint nekem.
- Rendben. Később - indultam el a szekrényhez.
- Oh, és Daniela - mondta, mire hátrafordultam. - Ma másképp nézel ki, jó értelemben - szólt vissza a vállam felett, mire elpirultam.
Azt mondta volna, hogy jól nézek ki?
Ezek után, tényleg a szekrényemhez siettem. Eltekergettem a számkombinációmat, majd a szekrény belső oldalán függő tükörbe néztem, ahonnan egy eszelősen vigyorgó Daniela tekintett vissza rám.
Elégedett voltam, bár kissé bolond is. Mennyire meg tudta változtatni az érzelmi állapotomat, egyetlen mondata.

- Menjünk már el a szekrényhez légyszi - kértem Sierrát, egy izzasztó röplabdameccs után. Kikaptunk, ami miatt Chestity sikongatva ugrált örömében. A kis dög.
- Oké - úgy is be akarom tenni a tesicuccom a szekrénybe - fújta be magát dezodorral.
A szekrényekhez érve, gyorsan felnyitottam és ellenőriztem a sminkem. Szerencsére minimális hibák voltak, amiket hamar kijavítottam, és felkentem magamra a reggel használt rúzst. Kicsit többet tettem magamra, így egészen vörös ajkakat varázsoltam.
- Hű, nem lesz ez egy kicsit sok? - ámult el Si.
- Nem - szedtem ki a szekrényből az addigra kiolvadt epret.
- Ezt hoztad kajára? - pillantott a kezemben tartott silány ételre.
- Igen - mondtam morcosan.
- Akkor ma velünk vacsorázol - sóhajtotta.
- Hogy mondtad? - ráncoltam a homlokom.
- Látszik, vagyis inkább tudom, hogy már megint nincs nálatok elegendő étel, a chilin kívül. Szóval nálunk vacsorázol - szögezte le.
- Rendben - egyeztem bele.
Az ebédlőbe lépve, zsivaj csapta meg a füleim. Ugyanolyan hanggal voltak az emberek, mint máskor. Gyorsan leültünk az asztalunkhoz, majd megvártuk a hiányzó tagokat. Addig kellemesen cseverésztünk, végül Mary is befutott.
- Bocs, de mire átverekedtem magam a tömegen - lihegett, majd megtörölte a homlokát.
- Oké. Kajákkal elő - szólalt meg Jess, mire mind kipakoltuk a kajánkat.
Végül sikerült elcsennem pár szem epret a tasakból, két szelet csokit és egy fánkot.
Hamar megettem a csokit, alig volt több két harapásnál, majd kortyoltam egy nagyot a reggel elkészített löttyömből. Rekordgyorsasággal faltam fel a fánkot, közben jóízűt röhögtem Paul félreszólásán.
- Szóval tesi óra előtt, két idióta kitalálta, hogy már pedig ők szórakozni fognak, majd előrántottak a nadrágzsebükből egy-egy köcsőpőt.....- mesélte a sztorit gesztikulálva.
- Köcsőpő? - nyerítettem fel, majd egyenként a többieknek is leesett és ők is röhögni kezdtek.
- Hát ez kész - röhögött Zoey.
- Szerintem te köpőcsőre gondoltál szívem - könnyezett Si, a nevetéstől, majd megsimította Paul karját.
- Be lehet fejezni - bólogatott kissé megbántottam.
- Jól van már - vihogtam.
Red lipstick ♡♥Lassan mindenki leállt a röhögcséléssel, majd folytatta az evést. Én éppen egy szem epret rágcsáltam, arcommal lassan, akaratlanul pásztáztam végig az ebédlői tömeget. Félig szájtátva, félig számban tartva az epret pillantottam meg Tomot. Mintha őt is valami mágnes vonzotta volna, felém pillantott, majd aranyos mosolyt küldött. De annyira aranyos volt az a mosoly, hogy majdnem elolvadtam. A szívem zakatolt, a pulzusom az egekbe szökött. Zavartan, talán kissé túl lassan is haraptam az eperből, majd gyorsan lenyeltem a falatot és visszamosolyogtam Tomra, mire ő még szélesebben vigyorgott.
Elpirultam, majd visszafordultam a többiekhez, megpróbálva belefolyni a társalgásukba.



Rob valami buliról beszélt, mikor éreztem egy perzselő tekintetet. Lassan arra felé fordítottam a fejem, és megpillantottam Danielát, kezében egy darab eperrel. Felgyorsult a légzésem, a szívem ütemeket hagyott ki, majd óvatosan rámosolyogtam. Egy pillanatra mintha megdermedt volna, majd félig nyitott, vérvörös ajkait kínzó lassúsággal összezárta az eper körül, leharapva így annak a végét. Miután észrevehetetlenül lenyelte a kis darabot, rám mosolygott, megvillantva hófehér fogsorát.
Ez a kis jelenet olyannyira nagy hatással volt rám, nem csak lelkileg, de gyakorlatilag is tapintható volt a felé érzett vágyam. Még nagyobb mosolyt eresztettem, mint az előbbi. Valószínűleg nem is sejtette, hogy épp tőle van erekcióm, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy felugorjak az asztaltól, és ott az ebédlőben, mindenki szeme láttára neki essek.
Amint meglátta vigyoromat, lesütötte szemeit, apró pír keletkezett az arcán, majd elfordult tőlem. Alig hallhatóan felnyögtem. Aznap már másodszor akartam megcsókolni. Először akkor, amikor olyan közel állt hozzám. Simán éreztem narancsillatú haját, és a leheletéből áradó mentol illatot.
Mi van velem? Danieláról álmodozom, már két napja! Csak egy oka lehet, biztosan kanos vagyok.
Kanos. Eszembe jutottak Daniella szavai, amikor annyira fel volt háborodva. Toby megkérdezte tőle, hogy jól franciázik-e. Mondjuk nem csodáltam, hogy ilyesmit kérdezett, mert Daniela tényleg dögös volt, de mennyire pofátlanul mocskos kérdés ez.
Hmm. Vajon Daniela franciázik? Vagy egyáltalán lefeküdt már valakivel? Kíváncsi vagyok. Ha nem, azt hiszem, lennék én az első. Majd meghívom erre a bulira és elkapom egy menetre. Úristen, miket gondolok itt?! A legjobb az lesz, ha minél gyorsabban lefekszem Ches-sel. Ez nem normális dolog. Viszont Toby ezért még megfizet. Majd adok én neki franciát. A franciatankönyvvel fogom beverni a mocskos képét!
Ökölbe szorult a kezem, arra gondoltam, milyen jó dolog is lenne bemosni annak a faszkalapnak.
- Na, mit mondasz Tom? – kérdezte tőlem Rob, igen csak érdeklődve.
- Miről? – bámultam rá.
- A buliról. A szombat este jó lesz, szerinted? – érdeklődött, mondjuk, nem tudom miért, nem én tartottam.
- Ja, a szombat este zsír. Kiket is hívunk? – vakartam meg az állam, és eszembe jutott az előbbi perverz gondolatom Danieláról.
- Évfolyamról embereket, felsőbb évfolyamosokat és esetleg néhány menőbb alsóst. Szóval szólj minden ismerősödnek a suliból, oké? Meg hozhatsz az edzésedről néhány menő tagot.
- Ok. Majd intézkedem – bólintottam.



Osztályfőnökin, míg Miller rizsázott, előszedtem a telefonom és körüzenetet küldtem egy halom embernek, a névjegyzékemből. Valakik rögtön visszajeleztek, szerencse, hogy le volt némítva a telefonom.
- Gyerekek – csapta össze a kezét Miller -, jövő héten megrendezzük a szokásos évnyitó bált. Mindenkit szeretettel várunk, illetve nekünk kell előtte kitakarítani a rendezvénytermet, rögtön tanítás után. Gyertek párban, gyertek egyedül vagy csoportosan, a belépés díjtalan és nyugodtan jöhet külsős is – lelkendezett.
- Juj, de jó – nyávogott fel hirtelen Ches.
- Igen, nagyon jó. Nem kötelező program, de szeretném ha sokan eljönnétek. Egyet viszont kihangsúlyozok! A takarítás mindenkinek kötelező. Ki vállalja az irányító az irányító szerepét? – nézett körbe a termen.
- Én – jelentkezett rögtön Sierra. Nem értettem, mire fel a nagy izgalom.
- Köszönöm a lelkesedését Mirror kisasszony – bólintott a tanár.
A csengő éles hangja véget vetett az órának. Miller szomorúan lebiggyesztette a száját, a többiek pedig útjuknak indultak.
Útban az infó terem felé jó páran megállítottak és szóltak, hogy ott lesznek. Nem igazán érdekeltek. Viszont egy valakit személyesen akartam megkérdezni.
- Hé, Daniela – szólítottam meg, mikor észrevettem, hogy az egyetlen tetőablak mellett ácsorog.
- Igen?  - fordult felém.
- Szombaton Rob bulit rendez. Gyere el te is és hozd a barátaidat – mosolyogtam rá.
Egy pillanatra kétkedőn méregetett, majd szélesen elmosolyodott.
- Oké – bólintott, majd megcsavarta az egyik fürtjét.
- Akkor később – biccentettem neki, majd vissza indultam a többiekhez.
- Később – suttogta alig hallhatóan, amitől akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.


2014. május 17., szombat

11. rész

Oh my God! Plus two followers!
I really want to say thank you, for these cute people!
Love you guys!
Szóval, magyarra visszaváltva, szeretném megköszönni a két új feliratkozóm, bár néha egy- két kominak is örülnék. Csak egy valamit nem értek. Miért van az, hogy egy 1D-s hanyagul összecsapott blognak több a feliratkozója?
*D



Az ágyamon feküdve azon gondolkodtam, amit Tom mondott. Mármint arról, hogy mennyit beszélgetünk. Ez változni fog. Elmosolyodtam már a gondolatra is, hogy jobban megismerhetem őt. Vagyis ő is meg fog ismerni engem. Ami azt jelentette, hogy belém fog szeretni. Legalábbis reméltem.
Kopogás ütötte meg a fülemet.
- Igen? – kérdeztem.
- Kész a vacsora – jelentette be anyám mogorván.
Sejtettem, hogy apám megint dühlevezetőnek használta. Remek.
Feltápászkodtam az ágyról, és kimentem a konyhába. A szokásos chili szaga belengte a helyiséget. Elfintorodtam és azon tanakodtam, mikor fog apám újra fizetést kapni.
- Egyél!- nyomta le elém a tányért anya.
Lassan kanalaztam a mára már megszokott ételt. Kiskoromban még égette a számat, mára már meg sem érzem az ilyen kaliberű csípős dolgokat.
- Milyen volt az iskola? – szólalt meg hirtelen apám derűsen, az asztal másik feléből, megtörve ezzel a feszült csöndet.
- Jó – válaszoltam szűkszavúan.
- Bővebben? – lapátolta szájába az ételt.
- Kémián és biológián ismételtünk, francián a nyarunkról meséltünk, testnevelés órán gimnasztikáztunk…- soroltam mikor apám dühösen közbeszólt.
- Gimnasztika? Közben voltak ott fiúk is? – arca pillanatok alatt változott pipacsvörössé.
Felsóhajtottam. Apám nem csak, hogy vert minket, anyámat néha akarata nélkül megerőszakolta, de még iszonyú szigorú is volt a fiúk tekintetében. Jobban mondva, nem voltak semmilyen fiúk.
- Nem, apa. A fiúk külön tornateremben tesiznek – ráztam meg a fejem.
- Azért – nyugodt meg azonnal.
A vacsora további része csendben telt.
- Köszönöm a vacsorát – válaszoltam halkan, majd bementem a szobámba.
Halk zenét kapcsoltam a telefonomon, majd a használtan vett gépemhez ültem, és bedugtam a fényképezőmet. Az összes képet rátettem, majd kikapcsoltam. Nem használtam sokat, főleg az áram miatt. Nem is volt rajta szinte semmi. Apámnak-anyámnak nem volt szüksége rá, csak azért kaptam egyet, hogy a beadandóimat azon írjam. Csak azok voltak rajta, és a fényképeim. Az internetet ritkán használtam, főleg mert valamikor ki is kötötték, majd vissza.

A nap melegen sütött be a szobám ablakán, egyenesen az arcomba. A vekker hangosan csörgött, amit félálomban sikerült lecsapnom.
Az ágyból kikecmeregve a szekrényemhez léptem, és kiválasztottam egy könnyed szettet. Fekete pólót, és mosott kék nadrágot húztam fehér fehérneműre, majd megkoronáztam az egészet egy flanelinggel. A fürdőbe siettem, és kikeféltem a hajam, majd jól összekócoltam, borzas hatást keltve. A sminkkel most tovább mentem, enyhe pirosas rúzst kentem a számra, majd szempillaspirált és szemhéjtust használtam. A szemceruzára esett a pillantásom, majd hirtelen nekifutásból kihúztam vele az alsó vízvonalam. Belepillantottam a tükörbe. Mégis ki vagyok én? Nem tudtam miért sminkeltem magam ki ennyire. Nem ez volt a szokásos. Ez nekem túl sok volt. Mégis jól állt.
Titkon azért talán mégis sejtettem, hogy miért kentem ki magam ennyire. Tom miatt. Persze az furcsa érzés, csak azért sminkeltem ki magam ennyire, mert azt mondta, hogy majd többet fogunk beszélni.
Visszamentem a szobámba, összepakoltam a táskámat, majd a konyhába siettem. Senki nem volt ott. Gondoltam még alszanak. Benéztem a hűtőbe valami kaja iránt, hátha találok valami ehetőt. Nem volt benne sok minden, ezért áttértem a fagyasztóra. Találtam benne egy doboz fagyott epret. Nem törődve azzal, hogy mennyire is ázik el a táskám, bedobtam az epret, gondolván senkinek nem fog hiányozni. A parányi kertünkből takarítottam be, amit én műveltem. Anyámék gyakran felejtettél el azt az apró tényt, hogy nekünk egyáltalán van kertünk. Összedobtam még valami szedres italporból készült löttyöt, majd a cipőmet felhúzva Sierráékhoz gyalogoltam.
Nem volt még kint. Megkönnyebbültem. Ebben az évben először én értem ki hamarabb.
Pár percig a kapuban ácsorogtam, mire kinyílt a bejárati ajtó.
- Dani- köszöntött mosolyogva Sierra és... Paul.
Hú, kissé megdöbbentett, hogy Paul ott aludt (valószínűleg mást is csináltak), Sierránál. Még sose láttam őket együtt kijönni reggel. Mondjuk nem is tudtam, hogy már egyik sem ártatlan, de mindegy.
- Sziasztok! – köszöntem nekik, és valamilyen különös oknál fogva, elpirultam.
- Hú, anyám Dan, mi történt veled? Megtámadt a sminkasztalod? – ámult el Paul.
- Hülye – könyökölt Sierra, Paul oldalába, mire az felnyögött.
Tovább pirultam. Szó nélkül elindultunk az iskolába. Valahol félúton Sierra megszólalt.
- Most komolyan Dan, miért festetted ki magad így? Ne értsd félre, jól áll, csak furcsa. Te a natúr smink híve vagy. Mi volt az oka- hunyorított tám.
- Egyet találhatsz – mosolyodtam el.
- Á – bólintott. Felfogta. Paul is, viszont ő nem hagyhatta szó nélkül.
- Kis Gounder miatt? Ugyan, Dani, ettől még nem fogja dobni Chestity-t és veled járni – rázta meg a fejét értetlenül.
- Kösz – sziszegtem.
- Na, de Paul – korholta Si, Pault.
- De akkor is – vont vállat.
- Leslie! – szólította Pault a második nevén. Hoppá, ezt csak akkor csinálta, mikor dühös volt.
- Ó, jó. Bocs Dani. Csak nem értem miért futsz olyan szekér után, ami nem vesz fel – vont vállat.
- Én sem tudom. Vagyis hát mégis. Szeretem – suttogtam szégyenkezve. Paulnak nem beszéltem ilyenekről.
- Mégis honnan tudod, hogy szereted? Nem is beszélsz vele- rázta meg a fejét.
- A szerelmet nem tudod, azt érzed – válaszoltam halkan.
- Igazad van. Sajnálom – hajtotta le a fejét.
- Semmi baj. Te fiú vagy. Ti másképp működtök, és nem értitek, miről beszélünk. Halljátok, de nem értitek.
- Igaz – biccentett.

Francia óra előtt, a társaságunk az udvaron üldögélt, elfoglalva két padot. Valaki házit csinált, mások csak úgy elvoltak. Néhányan még odacsapódtak hozzánk, főképp fiúk az évfolyamunkról.
Az ég szikrázóan kék volt, ráadásul a levegő forró, ami miatt kissé megbántam, hogy fekete felsőt vettem fel.
- Hé, Dan! Van francia házid? – támaszkodott könyökére Jess.
- Van, kéne? – kotortam elő a táskámból a füzetemet.
- Passzolhatnád – vont vállat, mire odadobtam neki a füzetet, ami a földön landolt.
- Nem éppen így gondoltam – nevetett fel, mire én is így tettem.
- Bocs – mosolyogtam rá.
- Jó vagy franciából? – fordult felém érdeklődve Zane, a másik osztályba járó fiúk egyike.
- Aha, elég jó – vontam vállat, majd fordultam volna Zoey-hoz, mikor Toby, Zane osztálytársa röhögve közbeszólt.
- Na, és franciázásból? – vonta fel perverzen fél szemöldökét, majd rám kacsintott.
Rögtön elvörösödtem. Mégis, hogy a francba képzelt ilyet? Te jó Isten, milyen beteg!
- Idióta! – vágott hozzá Sierra egy kólásüveget.
- Most miért? – vigyorgott, mint a fakutya.
- Normális vagy? Úristen! Semmi közöd hozzá, de ha lenne, se mondanám el! – csattantam fel.
Mindenki kikerekedett szemmel nézett rám, sosem viselkedtem még úgy azelőtt.
- Bocsi, bocsi – visszakozott Toby, és inkább ott hagyott minket.
Mérgesen visszafordultam Zoey-hoz.
- Hol is tartottunk? – emeltem meg a fejem, mire minden folytatódott, úgy, mint a beszólás előtt.
- Annál, hogy megköszöntem a rajzot, amit a macskámról készítettél – mondta Zoey megszeppenve.
- Jaj, igen. Nincs mit. Szeretek rajzolgatni – mosolyogtam rá.
Még pár percig beszélgettünk, aztán egy „bocs”-ot motyogva, bementem a suliba. Idegesen, magamban fortyogva indultam el a szekrényemhez, hogy megnyugodjak egy kicsit, mikor beleütköztem egy testbe.
- Bocs – mondtam dühösen, és indultam volna tovább, mire az illető visszarántotta a karomat.
I love this scene
- Valami baj van? – hallottam meg az idegen hangját, mire felkaptam a fejem. Nem is egy idegen volt, hanem Tom.
A szemeibe néztem, hirtelen elvakítottak hatalmas, őzbarna íriszei. Ő is a szemembe nézett, mintha láncok fognák össze szorosan tekintetünket. Elbűvölve bámultuk egymást egy ideig, mikor feltűnt, hogy vészesen közel van hozzám. Olyan vészesen, hogy akár meg is csókolhatnám…